Milyen foglalkozás illik hozzád a számmisztika tükrében?

A numerológus számára a születésnap száma az egyik legfontosabb adat egy személy jellemzésére. Segítségével – többek között – az is megállapítható, hogy milyen foglalkozás illik az emberhez.

Senki számára nem létezik egyetlen tökéletes foglalkozás. Sok lehetőség közül választhatunk életünk során, és legtöbben több szakterületen is kipróbáljuk magunkat. A születésnapunk alapján azonban feltérképezhetjük azokat a lehetőségeket, amiket az élet kínál számunkra. Ezekről adok rövid áttekintést az alábbiakban.

A 9 számjegyből csak általános következtetést tudunk levonni, a képet mindenképpen árnyalják az összetett számok, vagyis nem mindegy, hogy 1-én, 10-én, 19-én vagy 28-án született valaki. A numerológia általános módszerével dolgozva most egyszerűsítsük le az összetett számokat egyjegyűekre úgy, hogy összeadjuk a születésnapunk számát, amennyiben az kétjegyű. Például ha valaki 26-án született az 2+6=8. Rá tehát a 8-as szám lesz a jellemző. A két mesterszám a „11”-es és a „22”-es kivétel, ezeket nem egyszerüsítjük le 2-esre vagy 4-esre, önálló jelentéssel bírnak.

Akik valamelyik hónap 1-én, 10-én, 19-én, 28-án születtek: született vezetők, nagy önbizalom, akaraterő és sok energia jellemzi őket.

A hozzájuk illő foglalkozások: bármilyen alkotó, vezető, végrehajtó tevékenység.

Akik valamelyik hónap 2-án, 20-án, 29-én születtek: barátságosak, kedvesek, segítőkészek, békeszeretőek, idealisták, érzelmesek, tapintatosak, diplomatikusak, intuitívak.

A hozzájuk illő foglalkozások: szociális munkás, hivatalnok, diplomata, politikus, analitikus, könyvtáros, titkár, mediátor, médium, jós. Jó beosztott.

Akik valamelyik hónap 3-án, 12-én, 21-én, 30-án születtek: jó kapcsolatteremtő képességűek, vonzóak, nyitottak, fantáziadúsak és remek beszélgetőpartnerek.

A hozzájuk illő foglalkozások: tanár, előadóművész, ügynök, stb. Jó a beszédkészségük, és többnyire sikeresek az olyan területeken, ahol erre a készségre van szükség.

Akik valamelyik hónap 4-én, 13-án, 31-én születtek: nagy munkabírással, jó szervezőtehetséggel rendelkeznek, és szeretik a kihívásokat.

A hozzájuk illő foglalkozások: vállalkozó, építész, műszaki rajzoló, gépész, titkár, irodavezető, építkezési vállalkozó, katona, ellenőr, gyors- és gépíró, jól beválhatnak szakértőként, és sikeresek lehetnek állami tisztviselőként. Minden földdel kapcsolatos foglalkozásban jók, remek kertészek.

Akik valamelyik hónap 5-én, 14-én, 23-án születtek: sokoldalúak, és jó a kapcsolatteremtő képességük, szines egyéniségek.

A hozzájuk illő foglalkozások: bankár, bolti eladó, diagnoszta, biztosítási kárbecslő, elemző, újságszerkesztő, igazgató, sportedző, tőzsdei szakember. Az extrém sportok művelői is ide tartoznak.

Akik valamelyik hónap 6-án, 15-én, 24-én napján születtek: pozitív gondolkodásúak, melegszívűek, nagyvonalúak és emberszeretők, kifinomult esztétikai érzékkel.

A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek a nyilvánosság előtt vagy a közösségben végzett munkákban, a zenében, a festészetben, a színjátszásban, intézményvezetőként, árvaház, idősek otthona, egészségcentrum vagy szépségszalon vezetőjeként, vagy a konyhafőnöki, virágkereskedői, divattervezői pályán.

Akik valamelyik hónap 7-én, 16-án, 25-én születtek: érzékenyek, zárkózottak, intuitívak, és jól elboldogulnak önmagukban is.

A hozzájuk illő foglalkozások: tudós, pap, orvos, könyvtáros, jogtudós, kutató

Akik valamelyik hónap 8-án, 17-én, 26-án születtek: kiváló üzletemberek, kreatívak, és vezetői képességekkel rendelkeznek.

A hozzájuk illő foglalkozások: bankár, jogász, vállalkozó, mérnök, politikus

Akik valamelyik hónap 9-én, 18-án, 27-én születtek: igazságszeretők, nagylelkűek, nemeslelkűek, maximalizmusra törekvők.

A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek a művészetekkel vagy az irodalommal kapcsolatos foglalkozásokban, ilyen például a színművészet, a tanári vagy az előadói pálya, a vallási tevékenység, a festészet, a nagyüzemi kertészkedés, a belsőépítészet, de sikeres lehet számukra az olajüzlet, a biztosítási szakma, a reklám világa vagy az utazások.

Akik valamelyik hónap 11-én, az első mesterszám hatása alatt születtek: különleges tulajdonságokkal bírnak, nagyívű elképzelések vannak, ha ezeket nem sikerül megvalósítaniuk, nemcsak boldogtalanok lesznek, de idegrendszeri problémáik is lehetnek.

A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek előadóművészként, táncosként, aukcióvezetőként, cégalapítóként, vagy pedig az elektromosság, a filozófia, a képzőművészet, a reklámszakma, a filmezés területén.

Akik valamelyik hónap 22-én, a következő mesterszám hatása alatt születtek: sokféle képességgel rendelkeznek, de életükben számos nagy hullámhegy és hullámvölgy vár rájuk, hozzáférnek olyan energiákhoz és rezgésekhez, amelyek a többiek elől rejtve maradnak.

A hozzájuk illő foglalkozások: gazdasági jogász, üzletlánc szervezője, exportőr, felvásárló, szakértő, mérnök, gépész, feltaláló, költő vagy vallási prédikátor. Bármilyen területen sikeres lehet, mindig nagyra törekszik.

Természetesen az itt felsorolt foglalkozások nem fedik le a teljes listát, csak nagyvonalakban segítenek eligazodni abban, hogy képességeinket milyen irányban fejleszthetjük. Jó segítség lehet a numerológus tanácsa a szülőknek abban, hogy már fiatal korban milyen képességek fejlesztésére helyezzék a hangsúlyt és milyen tevékenységeket ne erőltessenek.

dr. Kézdi Andrea

www.spiritflow.hu

Spirit Flow klubest az Angyalvárban

Energetikai családfa felrajzolása a gyakorlatban

Az energetikai családfa felrajzolásával megismerhetjük, hogy a velünk született tulajdonságainkat, hogyan befolyásolja az a környezet, amiben felnőttünk és milyen szerepjátékra kényszerít minket. Ebben segít dr. Kézdi Andrea Spirit Flow tréner.

Az energetikai családfa a Spirit Flow rendszerében

Mért változnak az érzelmeink?

Amikor két ember úgy dönt, hogy összeköti az életét és akár egy évet is készül az esküvőjére egészen biztos abban, hogy ez a nagy szerelem egy életre szól. Aztán jönnek a szürke hétköznapok, a gyerekek, az anyagi és más problémák. Vannak, akik hamar kihátrálnak a kapcsolatból, mert a nehézségek már nem fogadhatók el és vannak, akik csak még jobban összekovácsolódnak. Sokan egyszer csak azt veszik észre, hogy kapcsolatuk kiürült, már nem is értik mit szerettek a másikban. A nők kezdenek „elsárkányosodni”, a férfiak egyre gyakrabban elmenekülnek otthonról.

Köztudott tény, hogy hét évente kicserélődnek a sejtjeink. Ezzel egyidejűleg előfordul, hogy nem eszünk meg olyan ételeket, amiket szerettünk és megkívánunk olyanokat, amiket azelőtt meg se kóstoltunk. A hét éves ciklus biológiai, úgy is mondhatnám földi életünk egyik meghatározója.

Azt azonban kevesen tudják, hogy a test – lélek – szellem hármasságának változása különböző ciklusokra esik. A test tehát hét évente változik, míg a lélek változásai kilenc éves ciklusokra oszthatók. Korábbi cikkeimben már írtam a kilenc éves ciklus változásairól, amely nem csak személyes évünkre hat ki, de alapkarakterünk megjelenési formáját is módosítja.

Mi változik meg a közös élet során, ami az egykori szerelmeseket eltávolítja egymástól és akár ellenségekké is teszi őket?

Felhozhatjuk oknak a nehézségeket és a szürke hétköznapokat, de a valódi ok sokkal egyszerűbb és „tudományosabb”. Már írtam korábban, hogy a Spirit flow® önismereti és életvezetési módszerben leírt energetikai családfa felrajzolásával követni tudjuk az alapkarakterünk változását is. Az emberek viszonyát jól nyomon követhetjük az energetikai családfa dinamikus megjelenítésével. Az emberek között különböző kapcsolatok léteznek, vannak irányítók és irányítottak, vannak azonos erősségű alapkarakterek, akik harcolnak egymással. Van amikor olyan életszakaszba lépünk, amikor megváltozik a dinamikánk és mondjuk szófogadó, irányítható emberből harcossá változunk. Esetleg éppen megfordulhatnak az erőviszonyok és mi leszünk az irányítók. Ezt a változást nyomon követhetjük úgy, hogy kiszámoljuk életünk azon éveit amikor karaktert váltunk és megnézhetjük a partnerünket is. Láthatjuk, hogy a változások a karakterekben változáshoz vezetnek az életben is. Felnőtt korunk alapkarakterét születési számunk egy számjegyre egyszerűsített száma adja. Ha valaki 26-án született, felnőttkori alapkaraktere 2 + 6 = 8. Azonban ezt az alapkaraktert befolyásolják a kilenc éves ciklusok.

Az ezoterikus hagyományok szerint az ember valamikor 36 éves korához közel találkozik igazán a lelkével. Ekkor teszi fel magának az élet nagy kérdéseit. Egyedileg eltérő, hogy ez, azaz a felnőtté válás ideje mikor jön el. Úgy számolhatjuk ki a sajátunkat, hogy a születési dátumunkat összeadjuk és egyjegyű számra egyszerűsítjük. Például ha valaki 1983. 10. 17. napján született, akkor a számjegyeket összeadva (1+9+8+3+1+0+1+7 = 30, 3 + 0= 3) a 3-as sorsszámot kapjuk. A kapott számot levonjuk a 36-ból. (Példánk esetében: 36 – 3 = 33.) Tehát esetünkben 33 éves kortól indul az új szerep és 9 évig tart. Minden kilenc évben váltunk.

A fenti példa szerinti ember felnőttkori alapkaraktere a 8-as. (születésnap száma 17. 1+7=8) Ennek dinamikája azonban változik. Ezt a változást követhetjük nyomon az időpiramissal1. Ezt úgy állítjuk fel, hogy középre írjuk a felnőttkori alapkarakter számát, vagyis a születésnap egyjegyű összegét. Balra mellé a fiatalkori alapkarakter számot, vagyis a születési hónap egyjegyű számát. Jobbra mellé az időskori alapkarakter szám kerül, azaz a születési év egyjegyű száma. A mellékelt ábra szerint adjuk össze a számokat, mintegy piramis alakot hozva létre. Az így kapott karakterszámok mutatják meg az adott időszak jellegzetességét életünkben.

Az előző példát (1983. 10. 17.) alapul véve így néz ki az időpiramis:

piramis

 

Ennek alapján ennek a 8-as alapkarakternek a dinamikája így alakul:

33-42 éves korig 9-es
42-51 éves korig 2-es
51-60 éves korig 2-es
60-69 éves korig 4-es
69 éves kortól érvényesül a 3-as időskori szám

Vagyis ha szóban akarom kifejezni a számok jelentését, akkor az derül ki, hogy bár a „harcos” 8-as alapkarakter jellemzi ezt a személyt, azt élete különböző szakaszaiban másként éli meg.

Amikor fiatal korban párt választunk, sokszor még nem éljük meg az igazi alapkarakterünket. Minél fiatalabban kötjük össze az életünket valakivel, annál nagyobb az esély arra, hogy később mégsem illünk össze a párunkkal. Az idősebb korban létrejövő kapcsolatok sokkal kiegyensúlyozottabbak lehetnek, mert akkor már a kiforrott egyéniségek találkoznak.

dr. Kézdi Andrea
www.spiritflow.hu

1. Az időpiramis forrása: Eschwigné Varga Zsuzsanna: Atlantisz mágikus négyzete című könyvéből

Hogyan léphetünk be a csodák világába?

Sokszor vágyunk arra, hogy valami csoda történjen az életünkben. Néha imádkozunk is érte, vagy csak titokban vágyunk valaminek a bekövetkezésére és van, hogy úgy érezzük segítségre van szükségünk ahhoz, hogy a céljainkat elérjük.

Lehet, hogy szerelmet szeretnénk, vagy kapcsolatunkkal vannak problémáink. Aki beteg, az gyógyulni szeretne. Néha a munkánk ellátásához, vagy egy állás megszerzéséhez kellene egy ki segítség.

Bármin is szeretnénk változtatni az életünkben sokszor várjuk a csodát. Nagyon régóta tanulmányozom a mágiát, gyakorlom a mindennapi kis varázslást és igazán sok embernek segítettem már önmaga megismerésében és problémáinak megoldásában. A legnagyobb csoda azonban mindig saját magammal történt. Már gyerekkoromban rájöttem, hogy bármikor megbetegíthetem magam. Ez jól jött, amikor nem akartam iskolába menni. Arra azonban már csak felnőtt koromban jöttem rá, hogy meg is tudom gyógyítani magam. Orvoshoz csak ritkán elsősorban szűrővizsgálatokra járok, gyógyszereket nem szedek és még soha nem voltam kórházban (kivéve két gyerekszülést).

Egyetemi tanulmányaim alatt sokszor tapasztaltam egy nagyon érdekes jelenséget. Bár nem készültem fel rendesen és úgy éreztem nem tudok semmit, amikor a feleletre került a sor nagyon jól teljesítettem. Úgy éreztem, mintha a vizsgáztató agyából olvasnám ki a kérdésre a feleletet és folyékonyan tudtam beszélni a témáról még akkor is, ha nem olvastam. Későbbi pályám során is sokszor „olvastam ki” mások agyából a gondolataikat és jó taktikaként alkalmaztam. Eleinte csak felhasználtam ezt a különleges képességemet, később azonban elkezdett érdekelni, hogy mitől működik. Vajon ez csak néhány ember különleges adottsága vagy megtanulható technika? A következő kérdésem az volt, hogy csak a magam örömére, hasznára alkalmazhatom-e ezt a tudást vagy másoknak is segíthetek?

Bevallom, elkezdtem varázsolni. Már fiatal koromban megfigyeltem, hogy hogyan tudok másokat befolyásolni. Amikor anyagi gondjaim voltak, pénzmágiához folyamodtam. Legnagyobb meglepetésemre működött. Ezek után mindent kipróbáltam, még a gyógyítást is.

Tovább kutattam a választ az alapvető kérdésre: kiváltságosok adottsága vagy bárki által elsajátítható technikáról van szó?

A válasz csak nemrég érkezett meg számomra, méghozzá egy modern és még elég fiatal tudomány a kvantumfizika jóvoltából. Ez a tudomány igazolta mindazt a tudást és annak felhasználását, ami az ősi mágusok titkát is felfedte. Megértettem végre azt is, hogy mitől működik kedvenc eszközöm, a tarot kártya, amelyről könyvet is írtam (A titkok könyve: Tarot).

Ma már mindenki tudja, hogy az anyag és maga az ember is végső soron energiából áll. Kvantumszinten minden energiából épül fel, és ez az a szint, ahol a csodák megtörténnek. Hogyan léphetünk be a csodák világába? Nem kell képzett tudósoknak lennünk ahhoz, hogy elkezdjük használni az energiát és rácsatlakozzunk a nekünk éppen szükséges morfogenetikus mezőre. A morfogenetikus mező fogalmát Rupert Sheldrake biológus és író vezette be. Ezt a fogalmat használja a kvantumfizika tudománya. A mágusok sokféle elnevezést használtak erre: asztrális hullámok, asztrálfény, Akasha krónika, a Beszélő Fény Krónikája, stb.

A mágusok valamikor titkon őrzött tudása most felszínre került és a modern tudomány segítségével igazolást is nyert a létezése. Bármikor, bárki rácsatlakozhat arra a morfogenitikus (információs) mezőre, amire éppen szüksége van. Amikor létrehozunk és elfogadunk egy olyan tudatossági modellt, amelyik engedi, hogy átlépjük a fizikai határainkat, akkor belépünk a csodák birodalmába. Sokkal több csoda történne az életünkben, ha egyszerűen észrevennénk a mást, az újat.

Változtatni úgy tudsz az életeden, betegségeden, kapcsolatodon, pénzügyi helyzeteden, hogy először megfigyeled magad „kívülről”. Ezt egy módosult tudatállapotban történjen. Ez azért fontos, hogy valóban kívülről lásd magad és ne befolyásoljanak a hitrendszereid. Valószínűleg problémáid nagy része abból adódik, hogy felállítottál egy olyan szabályrendszert az életedben, amelyek megfelelnek környezeted elvárásainak. Nem hiszed el, hogy lehetőség van a változásra. Nem tudatos szinten zajlik a problémád elfogadása, tudattalanul irányítod az életed.

Sokszor mondják a betegek, hogy nem akarnak betegek lenni, de ez nem igaz. Fel lehet tárni azokat a lelki okokat, amelyek a betegségeket okozzák. Amikor megromlik egy párkapcsolat, sokszor tudattalanul mindent megteszünk, hogy még rosszabb legyen és ezzel magunk idézzük elő a válást. Amikor panaszkodunk rossz munkánk miatt, mi tehetünk arról, hogy nem élvezzük a munkát. Vagy olyan munkánk van ami nem okoz örömet, vagy olyan körülményeket teremtünk, ami nekünk nem jó.

Egy új önismereti és életvezetési módszer, a Spirit flow segít a fenti technikák elsajátításában. A változás rajtunk múlik!

dr. Kézdi Andrea