Mért változnak az érzelmeink?

Amikor két ember úgy dönt, hogy összeköti az életét és akár egy évet is készül az esküvőjére egészen biztos abban, hogy ez a nagy szerelem egy életre szól. Aztán jönnek a szürke hétköznapok, a gyerekek, az anyagi és más problémák. Vannak, akik hamar kihátrálnak a kapcsolatból, mert a nehézségek már nem fogadhatók el és vannak, akik csak még jobban összekovácsolódnak. Sokan egyszer csak azt veszik észre, hogy kapcsolatuk kiürült, már nem is értik mit szerettek a másikban. A nők kezdenek „elsárkányosodni”, a férfiak egyre gyakrabban elmenekülnek otthonról.

Köztudott tény, hogy hét évente kicserélődnek a sejtjeink. Ezzel egyidejűleg előfordul, hogy nem eszünk meg olyan ételeket, amiket szerettünk és megkívánunk olyanokat, amiket azelőtt meg se kóstoltunk. A hét éves ciklus biológiai, úgy is mondhatnám földi életünk egyik meghatározója.

Azt azonban kevesen tudják, hogy a test – lélek – szellem hármasságának változása különböző ciklusokra esik. A test tehát hét évente változik, míg a lélek változásai kilenc éves ciklusokra oszthatók. Korábbi cikkeimben már írtam a kilenc éves ciklus változásairól, amely nem csak személyes évünkre hat ki, de alapkarakterünk megjelenési formáját is módosítja.

Mi változik meg a közös élet során, ami az egykori szerelmeseket eltávolítja egymástól és akár ellenségekké is teszi őket?

Felhozhatjuk oknak a nehézségeket és a szürke hétköznapokat, de a valódi ok sokkal egyszerűbb és „tudományosabb”. Már írtam korábban, hogy a Spirit flow® önismereti és életvezetési módszerben leírt energetikai családfa felrajzolásával követni tudjuk az alapkarakterünk változását is. Az emberek viszonyát jól nyomon követhetjük az energetikai családfa dinamikus megjelenítésével. Az emberek között különböző kapcsolatok léteznek, vannak irányítók és irányítottak, vannak azonos erősségű alapkarakterek, akik harcolnak egymással. Van amikor olyan életszakaszba lépünk, amikor megváltozik a dinamikánk és mondjuk szófogadó, irányítható emberből harcossá változunk. Esetleg éppen megfordulhatnak az erőviszonyok és mi leszünk az irányítók. Ezt a változást nyomon követhetjük úgy, hogy kiszámoljuk életünk azon éveit amikor karaktert váltunk és megnézhetjük a partnerünket is. Láthatjuk, hogy a változások a karakterekben változáshoz vezetnek az életben is. Felnőtt korunk alapkarakterét születési számunk egy számjegyre egyszerűsített száma adja. Ha valaki 26-án született, felnőttkori alapkaraktere 2 + 6 = 8. Azonban ezt az alapkaraktert befolyásolják a kilenc éves ciklusok.

Az ezoterikus hagyományok szerint az ember valamikor 36 éves korához közel találkozik igazán a lelkével. Ekkor teszi fel magának az élet nagy kérdéseit. Egyedileg eltérő, hogy ez, azaz a felnőtté válás ideje mikor jön el. Úgy számolhatjuk ki a sajátunkat, hogy a születési dátumunkat összeadjuk és egyjegyű számra egyszerűsítjük. Például ha valaki 1983. 10. 17. napján született, akkor a számjegyeket összeadva (1+9+8+3+1+0+1+7 = 30, 3 + 0= 3) a 3-as sorsszámot kapjuk. A kapott számot levonjuk a 36-ból. (Példánk esetében: 36 – 3 = 33.) Tehát esetünkben 33 éves kortól indul az új szerep és 9 évig tart. Minden kilenc évben váltunk.

A fenti példa szerinti ember felnőttkori alapkaraktere a 8-as. (születésnap száma 17. 1+7=8) Ennek dinamikája azonban változik. Ezt a változást követhetjük nyomon az időpiramissal1. Ezt úgy állítjuk fel, hogy középre írjuk a felnőttkori alapkarakter számát, vagyis a születésnap egyjegyű összegét. Balra mellé a fiatalkori alapkarakter számot, vagyis a születési hónap egyjegyű számát. Jobbra mellé az időskori alapkarakter szám kerül, azaz a születési év egyjegyű száma. A mellékelt ábra szerint adjuk össze a számokat, mintegy piramis alakot hozva létre. Az így kapott karakterszámok mutatják meg az adott időszak jellegzetességét életünkben.

Az előző példát (1983. 10. 17.) alapul véve így néz ki az időpiramis:

piramis

 

Ennek alapján ennek a 8-as alapkarakternek a dinamikája így alakul:

33-42 éves korig 9-es
42-51 éves korig 2-es
51-60 éves korig 2-es
60-69 éves korig 4-es
69 éves kortól érvényesül a 3-as időskori szám

Vagyis ha szóban akarom kifejezni a számok jelentését, akkor az derül ki, hogy bár a „harcos” 8-as alapkarakter jellemzi ezt a személyt, azt élete különböző szakaszaiban másként éli meg.

Amikor fiatal korban párt választunk, sokszor még nem éljük meg az igazi alapkarakterünket. Minél fiatalabban kötjük össze az életünket valakivel, annál nagyobb az esély arra, hogy később mégsem illünk össze a párunkkal. Az idősebb korban létrejövő kapcsolatok sokkal kiegyensúlyozottabbak lehetnek, mert akkor már a kiforrott egyéniségek találkoznak.

dr. Kézdi Andrea
www.spiritflow.hu

1. Az időpiramis forrása: Eschwigné Varga Zsuzsanna: Atlantisz mágikus négyzete című könyvéből