Numerológia lépésről lépésre – A személyes év

Az emberi életút ciklusokra oszlik, minden ciklus kilenc évből áll. Ezek a ciklusok mutatják, hogy adott időszakban (évben) milyen az életünk. Ez a spirálisan felfelé haladó ciklus jellemzi a személyes évünket. A személyes év mindig születésnaptól születésnapig tart és abban nyújt segítséget, hogy megtudjuk, mire számíthatunk egy bizonyos évben.

A személyes év meghatározásához szükséges tudni, hogy életünk első éve nem az 1-es személyes évünk. Azt, hogy milyen személyes évben születtünk a születési dátumunkból tudjuk kiszámolni úgy, hogy összeadjuk a születési év, hó és nap számjegyeinek összegét és egyjegyű számra egyszerűsítjük. Ez azt jelenti, hogy a születési személyes évünk megegyezik a sors- vagy karmaszámmal. Például egy 2003. 7. 16. napján született személy életfeladata, hogy az 1-es személyiségét megvalósítsa, és egyben 1-es számmal indul a személyes éveinek ciklusa is. A legtöbbünknek azonban ez nem esik egybe. Például: ha valaki 1978. 7. 22. napján született, akkor 1+9+7+8+7+2+2= 36 = 3+6= 9. A sorsfeladata tehát 9-es és az első személyes éve is. A ciklus nála a 9. évben kezdődik.

A személyes év kiszámítása:

Annak az évnek a számát, amelyre kíváncsiak vagyunk (ez általában az adott év), hozzáadjuk a születési hónapunk és napunk számához.

Pl. 2014+10+26= 16            1+6=7

A személyes év azonban születésnaptól születésnapig tart, tehát ha még 10. hónap előtt vagyunk, akkor még az előző évet kell figyelembe venni. A fenti születési dátummal rendelkező személynek tehát a születésnapjáig, 2014. 10. 26.-áig nem 7-es, hanem 6-os személyes éve volt, a születésnapja után pedig 7-es személyes éve van!

Milyen feladatot tartalmaznak az egyes személyes évek? 

  • 1-es év: az új ciklus kezdete, ebben az évben kell minden újat elindítani. Jó év bármilyen vállalkozás, változás elindítására, építkezésre, házasságra. Ez az az év, amikor új életet kezdhetünk.
  • 2-es év: a kapcsolatok éve, érzékenység és együttműködés jellemzi. Ebben az évben lehet folytatni az előző évben megkezdett ügyeinket, de itt már ne indítsunk új dolgokat. Ebben az évben behajthatjuk a másoktól járó pénzt is.
  • 3-as év: a kreativitás, a kommunikáció és az inspiráció éve. Az egyik legkellemesebb év. A felhőtlen vidámság és a könnyed, kicsit felületes szórakozás jellemzi. Inkább a felületes, mint a mély kapcsolatok kialakulásának kedvez. Ilyen időszakban tudunk a leginkább csillogni, szívesen járunk szórakozni. A médiában is szerepelhetünk, aki a kommunikáció területén akar elhelyezkedni, ebben az évben próbálkozzon leginkább.
  • 4-es év: a kemény munka, a tanulás és a tőkegyűjtés éve. Az összes személyes év közül a legnehezebb. Ez az időszak, amikor semmi sem sikerül. Egyedül arra jó, hogy stabilizáljuk az eddig elért eredményeinket. Vigyázzunk, hogy ebben az időszakban ne történjen az életünkben nagy változás sem a munkahelyünkön, sem a magánéletben, mert hosszú ideig nem találunk sem új munkát, sem új partnert.
  • 5-ös év: a változtatás, a szabadság és a kiszámíthatatlanság éve. Ebben az évben bármi történhet velünk. Nem minősíthető jónak vagy rossznak. Arra kell felkészülnünk, hogy gyorsan tudjunk reagálni az eseményekre. Az ebben az évben létesített kapcsolatok nem tartósak. Változások lehetnek a munka és lakóhellyel kapcsolatban is. Előfordul, hogy „világgá megyünk”, vagy extrém sportokat kezdünk űzni.
  • 6-os év: a felelősség, a szolgálat, az otthon éve. Ebben az évben vágyunk a legjobban egy igazi társra, egy igazi otthonra. Ennek okán gyakran felhagyunk a régivel. Veszélyes év azok számára, akik meg akarják őrizni a függetlenségüket, mert olyan erős a vágy egy társ után, hogy szívesen lépünk be egy tartós kapcsolatba. A művészi tehetség kibontakoztatásának is ez a személyes év az ideje. Olyan erős a kreativitás iránti vágy, hogy legalább a lakást átrendezzük.
  • 7-es év: az öntudat és a spirituális fejlődés éve. Sok numerológus szerint ebben az évben az ember nem csinál semmit, csak megpihen. Azt szoktam tanácsolni, hogy ezt az évet lehet a legjobban kihasználni a tudományos kutatásokra, könyvírásra, vagy csak tervezésre, elmélkedésre. A csendes visszavonulás és magába fordulás évét is ki lehet használni, ha másra nem hát gondolkodjunk magunkról és a világról.
  • 8-as év: az elismerés, a javadalmazás éve. Most jött el a pénzkeresés és az anyagi sikerek ideje. Ki lehet tűzni a nagy célokat, és meg is tudjuk valósítani azokat ebben az évben.
  • 9-es év: a befejezés, a megkönnyebbülés és az átalakulás éve. A ciklus vége nagyon nehéz időszak. Meg kell szabadulnunk minden fölöslegestől, legyen az személy vagy egy rossz fog. A 4-es után a másik nehéz év. Az vigasztaljon bennünket, hogy a következő, 1-es évben új ciklus és ezzel együtt egy új élet veszi kezdetét.

Életünk 9 éves ciklusokban történő változását érdemes megfigyelni. Ami most történik velünk nagyon hasonló (természetesen nem ugyanaz!) ahhoz, ami 9 vagy 18 évvel ezelőtt történt velünk, és ahhoz is, ami 9, 18 év múlva történni fog. Javaslom, hogy akinek már van mire visszaemlékezni, írja le egy lapra a születése évétől kezdve az évszámokat, kilences oszlopokba rendezve. Gondolkozzon el azon, milyen helyzetben volt mostanában vagy egy számára fontos évben és keresse meg a 9, 18, 18 és fél évvel ezelőtti éveket a papírlapon. Milyen hasonlóságokat lát? Nem könnyű elsőre megtalálni az összefüggéseket, de egy kis gondolkodás után sikerülni fog. Mindenkinek jó számolgatást kívánok!

Numerológia lépésről lépésre – A névszám

Vajon honnan tudjuk, hogy a megfelelő névvel élünk-e? Lássuk, mit tud mondani a numerológia tudománya a nevek mágiájáról. Aztán számold ki saját neved!

Semmi sincs a világon, aminek nincs neve, és amit nem tudunk megnevezni. Még a semminek is van neve: semmi.  Az ember születése után először a dolgok nevét sajátítja el. Az egyik legfontosabb az életünkben a nevünk. A szüleinktől kapott névvel indulunk neki a világnak és nem is sejtjük, hogy sorsunkat milyen mértékben határozza meg szüleink névválasztása. Mindenkinek van valamilyen viszonya a saját nevéhez. Van aki szereti és büszke rá, de sokan vannak akik nem szeretik. Azt gondolom, néha más nevet szeretnénk, és észre sem vesszük, hogy milyen sokszor változik a nevünk, akár szándékunk, akaratunk ellenére is.

Vajon honnan tudjuk, hogy a megfelelő névvel élünk-e? Lássuk, mit tud mondani a numerológia tudománya a nevek mágiájáról?

A régi korok emberei tudták azt, hogy benne rejlik sorsunk a nevünkben. Az arisztokrácia tagjai mindig nagy gondossággal választottak nevet gyermekeiknek. Igyekeztek egy dicső ős, sokszor ősök nevét adományozni a gyermeküknek, bízva abban, hogy utóduk is olyan lesz, mint a nagy előd. Amikor egy királyt vagy egy pápát megkoronáztak, új nevet is kapott. Amikor az ember „életet váltott”, nevet is váltott. Ezért van az, hogy ha valaki belépett egy szerzetes-, vagy apácarendbe, új nevet választott magának. Nem kell azonban messzi korokba visszamenni, hiszen a mai sztárok is leginkább új, „művésznevükön” ismertek. A sikerhez vezető úton nagyon fontos egy „jó” név.

Azokban a családokban, ahol tradíció volt, hogy az elsőszülött fiúgyermekek az apa, a lányok az anya nevét kapják „tudatosan” a szülők sorsát szánták a gyermeknek. Nem véletlen, hogy ez a szokás elsősorban a paraszti- és iparos családokban terjedt el. Ennek a szokásnak az „elterjesztésével” kötötték röghöz a szegényebb sorsú dolgozó rétegeket. Aki ki akart törni szülei világából, annak bizony nevet is kellett változtatnia.

Szeretem – nemszeretem név

A gyermek elsők között tanulja meg saját nevét, és minden szülő tudja, hogy nagyon fontos ennek megtanítása. Az ébredező lélek magában már korán eldönti, hogy szereti-e a nevét. Nagyon sokszor olyan nevet adnak a szülök, ami már az óvodában problémát okoz a gyereknek. Ezek főleg a különleges, vicces vagy nehezen kimondható nevek. Vannak, akiket megerősít a nevükért vívott küzdelem, vannak akik szégyenlik és vannak, aki nevük valamilyen becézett formáját nem bírják elviselni. A legrosszabbak a kiskorban adott olyan becenevek, amik megmaradnak egész életre, pl.: öcsi, baba, akikből Öcsi bácsi és Baba néni lesz. Máskor viszont pont ezek a becenevek segítenek abban, hogy szebbé, vidámabbá tegyék az ember életét.

Akárhogy is, a nevünk az egyik legfontosabb dolog az életünkben.

Bármilyen hihetetlen is, van tudományos magyarázata annak, hogy mért szeretjük, vagy nem szeretjük a nevünket, miért tetszik valakinek a neve és miért nem. Ennek oka a nevek hangzásában, másképp fogalmazva: a nevek rezgésében és –elősorban- a születési nap számához való viszonyában keresendő. A nevek számértékének, és a születésnap számának együttes rezgése az oka annak, hogy valakinek jól áll-e ugyanaz a név, és szereti, míg valaki más tragikusnak tartja.

Változtassunk nevet!?

A fenti jelenségnek a vizsgálata azért fontos, mert míg a születésnapunk dátumán nem tudunk változtatni, addig nevünket megváltoztathatjuk. Egy olyan eszközt kaptunk ezzel a kezünkbe, amelynek segítségével megváltoztathatjuk a sorsunkat.

Hányszor csodálkoznak azon a férfiak, hogy elvesznek egy kedves fiatal lányt és néhány év elteltével milyen nagy változáson megy keresztül. Az persze nem jut eszükbe, hogy a házasságkötéssel megváltozik a nő neve, és a rezgések változása a jellem változásával is jár.

Sokkal megfontoltabban kellene a gyermekünknek nevet választani és azt eldönteni, hogy életünk változásakor, például házasságkötésnél milyen nevet vegyünk fel.

Ahhoz, hogy ezt megtehessük, tisztában kell lenni azzal, hogy a nevünknek számértéke van.

Nagy tudást és hosszú gyakorlat kell ahhoz, hogy valakinek névváltoztatást javasoljon a numerológus.

A név számmisztikájának alapja, hogy a betűknek megfeleltetünk számokat. Két irányzat terjedt el.

Az un. pitagoraszi számmisztika az ABC betűinek sorrendjében felelteti meg 1-től 9-ig a számokat az alábbi módon:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

P

Q

R

S

T

U

V

W

X

Y

Z

A Cheiro-féle átváltás a héberek és a kaldeusok által is használt numerikus ábécé:

1 2 3 4 5 6 7 8
A B C D E U O F
I K G M H V Z P
Q R L T N W
J S X
Y

Első ránézésre feltűnik az, hogy a 9-es nem szerepel a táblázatban. Ennek az a magyarázata, hogy az okkultizmus régi mesterei úgy vélték, hogy a 9-es szám a legfelső szférában található. Isten kilenc betűs nevét reprezentálja, ezért nem volt megfelelő, hozzá illő betű nevének leírására.

Bevallom, sokéves tapasztalatom alapján én a kabbalán alapuló Cheiro-módszert használom, de mindenkinek azt ajánlom, hogy számolja ki a nevét mindkét módszerrel és döntse el, melyiket tartja magára jellemzőbbnek. A számítás úgy történjen, hogy a teljes név leírása után írjuk alá a betűnek megfelelő számokat és adjuk össze. Az így kapott számot újra adjuk össze, amíg egyjegyű számot nem kapunk. Az egyjegyű névszámok jelentése megegyezik a születésnap számának jelentésével.

A névszámok elemzése a numerológia legbonyolultabb feladatai közé tartozik. Nagyon sokat megtudhatunk belőle egy emberről. Ugyanolyan nagy jelentőssége van, mint a születésnapunknak. Akkor vagyunk összhangban önmagunkkal, ha a névszámunk és a születésnap számunk harmoniában van.

Numerológia lépésről lépésre – Időskorunk kódjai

Az idős korunk igazából két szakaszra osztható. A 60-adik évünkhöz legközelebb eső egyes számú életévünkben indul az első szakasz és rá 18 évre a második szakasz. Az első időszak a bölcsesség kora, míg a másodiknak életünk „lebontása” a feladata.

Az első szakasz számát a születési évünk számjegyeinek az összeadásával kapjuk meg. Például, ha valaki 1954-ben született, annak az időskori száma: 1 + 9 + 5 + 4= 19, 1+9=10, 1 + 0= 1.

Nézzük meg, hogy mit jelentenek a számjegyek 1-től 9-ig, mint a bölcsesség korának számai!

1 szám

Az 1-es időskori szám azt mutatja, hogy az aktivítás az idősebb korban sem csökken. Ezek az emberek nem mennek nyugdíjba, vagy ha mégis, találnak valami elfoglaltságot maguknak. Még arra is képesek, hogy új vállalkozásba fogjanak. A férfiaknak sokszor van még fiatal gyerekük, a nők is elkezdenek valamilyen új tevékenységet, esetleg kreatív hobbit keresnek.

2 szám

A 2-es időskori számmal rendelkező emberek életüknek ebben az időszakában igénylik a társaságot és képesekké válnak másokkal együttműködni. Azokkal is jól ki lehet jönni, akik addig nem bizonyultak együttműködőnek. Szükségük van ugyanakkor mások szeretetére és támogatására.

3 szám

A hármasok idős kora igencsak vidám. Élvezhetik a munkájuk gyümölcsét. Nem vetik meg a társaságot és a szórakozást. Néha még arra is vetemednek, hogy új dolgokat tanuljanak, vagy esetleg tanítsanak másokat. Általában élvezik a családdal, barátokkal töltött időt és arra is képesek, hogy új ismeretségeket kössenek.

4 szám

A 4-es szám felbukkanása életünkben bármikor a merevséget, nehézséget jelenti. Az a veszély leselkedik a 4-es időskori számú emberekre, hogy beszűkülnek, merevek lesznek. Nem szeretik a spontaneitást, mindig előre tervezik meg teendőiket. Szerencsés esetben elkezdenek kertészkedni, vagy valami olyan elfoglaltságot találnak maguknak, ami kétkezi munkát igényel. Tudatosan törekedniük kell arra, hogy kilépjenek a merev állapotból. Jó tesz nekik a fiatalok társasága.

5 szám

Az ilyen számmal rendelkező idősebb emberek nem tudnak leállni, megpihenni. Szerencsés esetben beutazzák a világot, de szívesen próbálnak ki olyan dolgokat is, amiről úgy érzik, kimaradt az életükből: ejtőernyős ugrásra vállalkoznak, megtanulnak síelni vagy búvárkodni. Képesek olyan kalandokba keveredni, amit azelőtt soha nem engedtek volna meg maguknak. Szinte habzsolják az életet és mindent meg akarnak valósítani, ami a „bakancslistájukon” szerepel.

6 szám

Az idős korban a 6-os számú embereknek fontos lesz az otthon. A nők szívesen töltik idejüket az otthonuk szépítésével, tisztogatásával, de magukkal is többet törődnek. A férfiak érdeklődése gyakran fordul a művészetek felé. Szívesen gyűjtenek bármit, legyen az műtárgy vagy kacat, a fontos, hogy szépnek találják. Csak akkor érzik jól magukat ebben az életszakszban, ha anyagilag is biztonságban tudják magukat.

7 szám

A 7-es szám a nyugalom, a visszavonulás, az elmélkedés időskori száma. Sokszor vágyik magányra az ember, de gyakran szenved is az egyedülléttől. Szerencsés esetben valamilyen rendszerező, kutató munkát végez az ember. A hit és a vallás is fontos szerepet játszik az életének ebben a szakaszában. Fontos, hogy a szám által determinált mártíromság érzését legyőzze és képes legyen emberi kapcsolatai megtartására.

8 szám

Ennek a számnak a rezgése nagyon erős. A 8-as a hatalom és a pénz száma, a harcosoké. Nem túl szerencsés időskori szám, hiszen az e szám bűvöletében élő ember nem tud megszabadulni az agresszívítástól. Lehetséges, hogy mégis inkább, mint a karma száma jelentkezik idős korban és tulajdonosa éppen felszabadul a hatása alól. Ebben az esetben elkezdik érdekelni a titkok, az Univerzum és az élet körforása.

9 szám

Akinek 9-es az időskori száma, az szert tehet az igazi bölcsességre. Lehetősége van a tarot-kártya Remete lapjában foglalt fő mondanivaló megvalósítására: „Neki már nincs szüksége a világra, de a világnak szüksége van rá”. A remeteség azonban sajnos néha a magányt jelenti. Nagyon fontos, hogy tudatosan a bölcs kerüljön személyisége előterébe. Ekkor mások segítője lehet és mosolyogva, derűsen szemlélődve töltheti idős korát.

Numerológia lépésről lépésre – Felnőttkorunk kódjai

Azokat a tulajdonságainkat és lehetőségeinket, amelyet a felnőtt kor kínál, a születésnapunk száma mutatja meg. 

Ez a szám – mint összetett, mint egyjegyű szám – elemezve, irányt mutat számunkra hivatás, szakma választásánál, párválasztásnál, munkahelynél, lakhelynél. A nevünk mellett ez a szám a legfontosabb az életünkben.

Összesen 31 lehetőség van a születésnap számára, de természetesen a numerológia szabályai szerint egyjegyű számokra egyszerűsítjük a születésnapunk számát is, oly módon, hogy a 10 fölötti számoknál a számjegyeket összeadjuk. (pl. 12= 1+2=3. Tehát aki 12-én született, arra a 3-as szám tulajdonságai jellemzőek.) A 9 fölötti számok, azaz a numerológia szóhasználatában az „összetett számok” azt mutatják meg, hogy az egyjegyű számokkal kifejezett tulajdonságok milyen módon lesznek ránk jellemzőek. Nem mindegy például, hogy a 3-as alaptulajdonságú személy 3-án, 12-én, 21-én vagy 30-án született. Bár alapjában ugyanazok az erők mozgatják – ez esetben például a siker -, azt más-más módon fogják elérni. Nézzük meg 1-től 9-ig a számok jelentését!

1. szám

Az 1-es számú emberek ambiciózusak, nem szeretik a korlátozásokat, s bármi is legyen a szakmájuk, mindig kitűnnek benne. Vezetők kívánnak lenni és képesek megőrizni tekintélyüket. Elérik, hogy beosztottjaik tiszteljék őket, s fölnézzenek rájuk.

Az 1-es szám a Napot jelenti. Ő a legfőbb, a kezdet. Minden élet alapja a Földön a Nap, éppen így az összes szám alapja az egy. Ez a szám mindent képvisel, ami egyedi, kreatív és pozitív. Aki ennek a számnak a befolyása alatt született, az munkájában alkotókész, leleményes, találékony. Nézetei erősen egyediek és határozottak. Az ilyen emberek egyéni vállalkozásaikban célra törőek és határozottak.

Ez vonatkozik mindenkire, aki az 1-es szám jegyében született, így bármely hónap 1-én, 10-én, 19-én, 28-án.

2. szám

A 2-es szám a Holdat jelképezi. Az 1-es – Nap – a férfiasságot szimbolizálja a 2-es -Hold pedig a nőt. A hozzá tartozó emberek gyengéd természetűek, nagy a képzelőerejük, jó a művészi érzékük és nagyon romantikusak. Tulajdonságaik inkább érzelmi és szellemi síkon, s nem annyira a fizikai világban nyilvánulnak meg. Jó diplomaták. Fő hibájuk, ami ellen védekezniük kell: a nyugtalanság és az izgatottság. A kitartás hiánya terveik és elképzeléseik megvalósítása során, valamint az önbizalom hiánya (ezért is nem eléggé kitartóak). Hajlanak rá, hogy túlérzékenyek legyenek, könnyen válnak melankolikussá és csüggedtté, ha környezetük kellemetlen vagy kevés szeretetet kapnak.

A 2-es szám jegyében született mindenki, aki bármely hónap 2-án, 11-én, 20-án vagy 29-én jött a világra.

3. szám

A 3-as számú emberek kifejezetten ambiciózusak. Sohasem elégednek meg alárendelt pozíciókkal. Céljuk, hogy kiemelkedjenek a világban, uralomra és tekintélyre tegyenek szert mások fölött. A médiában, a kommunikáció területén jutnak tekintélyes posztokhoz, de az életben bárhol lehetséges ez, ahol a megbízhatóság és a felelősségteljesség alapkövetelménynek számít.

Hibájuk, hogy hajlanak a diktátori viselkedésre, hogy megszabják a törvényt mások számára, és túlzottan ragaszkodnak saját elképzeléseik megvalósításához. Rendkívül büszkék, nem szeretnek bármilyen módon lekötelezve lenni másoknak. Sikerorientáltak és a sikert pénzben mérik.

Ez a szám azonos rezgésű a 6-tal és a 9-cel. Azokkal van kapcsolatban, akik bármely hónap 3-án, 12-én, 21-én vagy 30-án születtek.

4. szám

A 4-es számú emberek képezik a társadalom alapját. Képesek sokat dolgozni, fő erősségük a megbízhatóság és a precíz munka. Fontosak számukra a keretek, a stabilitás. Gyakorlatiasak, rendszeretők általában ragaszkodnak a szokásaikhoz. Erős a felelősségtudatuk, szorosan kötődnek családjukhoz, otthonukhoz, hazájukhoz. Másokhoz való viszonyukat a tisztázottság jellemzi, könnyen rátalálnak az egyszerű és tartós megoldásokra. Kiváló szervezők. Ugyanakkor merevek, hagyománytisztelők, nem szeretik a változásokat. Figyelniük kell arra, hogy takarékosságuk ne váljon fukarsággá. Meg kell tanulniuk könnyebben venni a dogokat, élvezni az életet.

A 4-es számhoz tartoznak mindazok, akik bármely hónap 4-én, 13-án, 22-én, vagy 31-én születtek.

5. szám

Könnyen ismerkednek, gond nélkül szereznek barátokat. Rendkívüli szellemi feszültségben élnek, ennek következtében felőrlik az idegeiket. Ha nincs izgalom az életükben, akkor csinálnak maguknak. Gyorsan gondolkodnak és döntenek, cselekedeteikben impulzívak. Nem nekik való a fárasztó fizikai munka. Jó érzékük van ahhoz, hogy új találmányokkal és ötletekkel pénzt keressenek.
Született spekulánsok, rendkívül rugalmasak, a bankszakmában jól megállják a helyüket. Különös nézeteket vallanak mindenről, ami eléjük kerül. Ösztönösen lázadnak a szabályok és rendelkezések ellen, és ha kedvük szerint cselekedhetnek, akkor felfordítják a dolgok menetét, akár egész államok rendjét is. Gyakran lázadnak, forradalmárok, újítók.
Hozzá tartoznak azok, akik 5-én, 14-én és 23-án születtek.

6. szám

Rendkívüli vonzerővel rendelkeznek, alárendeltjeik szeretik, sőt, gyakran imádják őket. Nagyon határozottak terveik véghezvitelében és valóban csökönyösek, kivéve, ha ők maguk kezdenek mélyen ragaszkodni valakihez. Ilyenkor szeretteik hűséges rabszolgáivá válhatnak. (Meg is betegíthetik őket, csak azért, hogy aztán ápolhassák.)
Szeretik a szép dolgokat, az ő otthonuk van a legművészibben berendezve. Kedvelik a színek gazdagságát, a festményeket, szobrokat és a zenét, de mindenben elsősorban a harmóniát. Sokszor ők maguk is művészek. Szükségük van a luxusra, a pénzre és ezért mindent meg is tesznek. A nagy kurtizánokra is ez a szám jellemző. Amennyiben jómódúak, szívesen támogatják a művészetet és a művészeket. Ki nem állhatják a viszályt és a féltékenységet.

Azoknak a születési számuk, akik bármely hónap 6-án, 15-én, 24-én születtek.

7. szám

A 7-es számhoz tartozó emberek változékonyak, eredetiek, nagyon sajátos egyéniséggel. Gyakran kiváló írókká, festőkké és költőkké, zenésszé fejlődnek, de bármivel is foglalkoznak, előbb vagy utóbb megmutatkozik a sajátos stílusuk, filozofikus életszemléletük, amely kihat minden művükre. Keveset törődnek az élet anyagi oldalával, mégis gyakran meggazdagodnak eredeti, intuitív üzleti elképzeléseik vagy ötleteik segítségével, de vagyonukból jelentős részt áldoznak jótékony célokra. Szükségük van egy racionális beállítottságú családtagra, nehogy az élet vihara vagy mások rosszindulata miatt elsodorja őket az élet. Könnyen feloldódnak, feláldozzák magukat. Tudósok, orvosok, papok száma. Általában hívő emberek, de lehetnek fanatikusok is.

Régen a Holdhoz tartozó szám volt. Most a Neptunusz bolygóhoz sorolják, és azokat képviseli, akik bármely hónap 7.-én, 16.-án vagy 25.-én születtek.

8. szám

A nyolcast az emberi igazságszolgáltatás szimbólumának nevezik az okkult tudományokban, a tarot kártyában Juszticia. Egyben a végtelen jele is, ha fektetve írjuk. Ezzel utal a karmára, az élet körforgására, de utal az egyensúly fontosságára is.
A 8-as számú embereknek mély és nagyon intenzív természetük van, s roppant erős egyéniségük. Rendszerint jelentős szerepet játszanak az élet színpadán. Bármilyen ügyet tesznek magukévá, megkísérlik azt minden érveléssel vagy ellenkezéssel szemben diadalra juttatni. Egy szóval jellemezve őket: ők a „harcosok”.
Sokszor ridegnek és tartózkodónak tűnnek, bár valójában meleg szívvel fordulnak az elnyomottak felé, de titkolják érzéseiket. Nagy sikereik vagy nagy kudarcaik vannak, számukra nem létezik arany középút. Ha becsvágyók, akkor általában nagy felelősséggel járó állást vállalnak, ami részükről önfeláldozással jár. A hatalom és pénz világában élnek, gyakran politikusok, üzletemberek.
Az alacsonyabb erkölcsiséggel rendelkező 8-as szám alá tartozó egyének általában konfliktusba kerülnek az emberi igazságszolgáltatással és tragikus véget érhet életük. A magasabb rezgésűek a jogi pályát választhatják.

Befolyásolja mindazokat, akik bármely hónap 8-án, 17-én vagy 26-án születtek.

9. szám

A 9-es szám az isteni megnyilvánulása. Ebben a minőségében az erő, energia, szimbóluma is. A mindennapi életben erőt, becsvágyat, uralkodást és vezetést jelent. A tarotban a Remete, akinek már nincs szüksége a világra, de a világnak még szüksége van rá. A 9-es számban minden más szám ereje is megnyilvánul, ezért minden lehetőséget megkapnak e szám szülöttei az élettől. Ezek az emberek életük minden vállalkozásában küzdőknek mutatkoznak. Általában erős akaratuk és elszántságuk segítségével végül sikeressé válnak. Azonban, ha nem találják meg a helyüket a világban, szétaprózódnak és jó képességeik ellenére sem jutnak semmire. Hirtelen vérmérsékletűek, impulzívak, és a maguk urai akarnak lenni. Nagy az esélyük a megsebesülésre vagy a háborús sérülésekbe való belehalásra. Néha önpusztító hajlam is megmutatkozhat bennük (öngyilkosság).
Tulajdonképpen szerencsés dolog a 9-es szám alatt születni, csakhogy az egyénnek uralkodnia kell magán, nagyon fontos, hogy időben megtalálja a saját útját, amin minden nehézség ellenére végig kell mennie.

Uralma alá tartozik bármely hónap 9-edike, 18-adika és 27-edike.

Természetesen az összetett számok jelentése nagyban árnyalja a fenti képet, ezért legközelebb elkalandozunk az összetett számok világába is és megnézzük a születésnapok jelentését 10-től 31-ig.

Numerológia lépésről lépésre – Fiatalkorunk kódjai

Születési dátumunk összeadásával a sorsfeladatunkat ismerhetjük meg. Tovább vizsgálva a számokat azonban, még izgalmasabb dolgokat fedezhetünk fel magunkról. A születési hónapunk például ifjúsági számunkat mutatja meg.

Ez a szám sok mindent elárul az életünk korai, körülbelül 25 éves korunkig tartó szakaszáról. Az ifjúkori számunkat úgy kapjuk meg, hogy a születési hónapunk számát vesszük. Figyelem, a 10-dik hónap 1-es, a 11-dik hónap 2-es, a 12-dik hónap 3-as számot jelent, mert a számjegyek összeadásával (1+0=1; 1+1=2; 1+2=3) a számokat egyjegyűre egyszerűsítjük.

Nézzük meg, milyen számhoz milyen ifjúkor társul!

 1-es

Erős egyéniségek már ifjúkorukban is, sőt, már gyerekként is határozott elképzeléseik vannak az életről.. Meghatározó szerepet töltenek be társaik életében, sokszor ők a bandavezérek. Az apának fontos a szerepe, nagy hatása van az életükre. Sokszor szenvednek az apai tekintélytől, de néha pont attól, hogy nem tudnak megfelelni neki.

 2-es

Inkább az anya a domináns személy.  Bizonytalanság, félénkség jellemzi, de jó megérzései lehetnek. Mindig keresi a békét és szívesen tölt be közvetítői szerepet a szülei vagy a barátai között.

 3-as

Ő a tipikus szereplő, akit a szülei produkáltatnak mások előtt. Általában szeret szerepelni, kedves, beszédes, sokszor sikeres gyermek. Mindenkit elbűvöl. Amennyiben nem jól éli meg ezeket a tulajdonságokat, beszédhibás lehet.

 4-es

Az ő fiatalkoruk a legkeményebb. Az élet sokszor teszi komoly próbára őket.  Ugyanakkor megbízható, fegyelmezett gyermekek.

 5-ös

Fiatalkoruk sokszor zaklatott. Változatos ugyan, de gyermekkorban nem tesz jót a változatosság. Gyakori költözés, a stabilitás hiánya jellemzi. A gyermek sokszor hiperaktív, nehezen kezelhető.

 6-os

A szépség, harmónia, békés család jellemzője. Szép gyermekkort, anyagi biztonságot jelöl.

 7-es

Visszahúzódó, jó tanuló, megbízható gyermek. Jellemezheti mély vallásosság is, esetleg a család, a környezet vallásos.

 8-as

Már korán jelzi azt, hogy szülötte kiismeri magát a világ dolgaiban. Hatalmát elsősorban a családon belül érezteti. Igen erős egyéniség.

 9-es

Szülötte sokféle tehetséget mutathat. Mégis jellemzően belső világában él, magányosnak érzi magát akkor is, ha nagy család veszi körül.

Ifjúkori számunk jellemzői az életünk első, legmeghatározóbb időszakát mutatják. Bár a születésnap száma fog minket jellemezni és megmutatni azt, hogy milyen tulajdonságokkal felvértezve éljük az életünket, a fiatalkori szám segít abban, hogy igazán értelmezni tudjuk a felnőttkori énünket.

Egy numerológus ebből a számból tud következtetni arra, hogy a születésnap számunk által “kijelölt” úton végig tudunk-e haladni. Megmutatja, hogy az egyes számoknál a pozitív vagy negatív jelentés dominál-e.

Számos numerológiai elemzés ráébresztett arra, hogy az emberek legtöbb problémája az ifjúkorban gyökerezik. Az igazán nagy teljesítményekre képes emberek ebből a korszakukból merítenek erőt, vagy éppen fiatalkori nehézségeik miatt határozzák el, hogy “többre viszik”.

Sokszor elgondolkodom azon, hogy ha megismernék a szülők azokat a problémákat, amiket a fiatalkori számok világosan megmutatnak, és a gyermekük számának tudatában türelmesebben és tudatosabban bánnának velük, mennyivel könnyebben járhatnának az emberek a nekik kijelölt úton.

Legközelebb a születésnap számával fogunk megismerkedni, amely a felnőttkorunk száma és minden ember legjellemzőbb viselkedési mintáját adja.