2016 – az átváltozás éve

A numerológia módszerével nagyon pontos előrejelzéseket sikerül adni évről évre. Azt azonban előre bocsátom, hogy minden ember életének alakulása a saját kezében van, saját jövőjét mindenki maga választja meg. A körülöttünk zajló események azonban hatással vannak egyéni sorsunkra is.

Amikor elkészítettem a 2015-ös évre vonatkozó előrejelzésemet még sejtelmem sem volt a hazánkat is érintő migráns kérdésről, mégis ezt írtam: „ Véget ért az a korszak, amikor megváltoztathatatlannak hittük a politikai határokat.”

Nézzük hát az új évre szóló kilátásainkat. A numerológia a számok titkos tudománya. Módszere a számok jelentésén és azok egymásra hatásán alapul. Amikor éves előrejelzést készítek először az úgynevezett Univerzális évet veszem alapul, vagyis a 2016 számaival dolgozom. Az év számjegyeit összeadva a 9-es számot kapjuk. (2 + 0 + 1 + 6 = 9) Miután az ember élete kilenc éves ciklusokban változik, a 9-es év egy ciklus végét jelenti. Ezt a naptárt nem mindenhol használják, így a nyugati világra vonatkozik ez az állítás. Ez az az időszak, amikor el kell engednünk az előző időszakban felgyülemlett problémáinkat. Nem vihetjük tovább azokat a terheket, amelyeket nem tudtunk megoldani. Le kell számolni néhány illúzióval. Fájdalmas lépéseket kell megtenni annak érdekében, hogy a következő, 2017-es évben elkezdjük az új világunkat felépíteni.

Amikor egy ciklus végére érünk meg kell vizsgálnunk, hogy mi az ami már felesleges, mitől kell megválnunk és menteni kell azokat az értékeket, amiket szeretnénk megőrizni.

Az év minősége nem csak az évszámtól, azaz az Univerzális év számától függ, hanem az év „születésnapját”, vagyis a 2016. 1. 1. dátumának összegét is nézzük. Ez az összeadás után 11-et tesz ki, tovább egyszerűsítve a 2-es számot. A 11-es szám az átváltozás, mégpedig a minőségbeli változás száma, a 2-es pedig a tömegeké. Ez azt jelenti, hogy a tömegek hozzák meg a jelentős változást az életünkbe. A politikai hatalom tehetetlen lesz a nyomással szemben. A 16-os szám a tarotban a Torony lapja. Jól kifejezi mindazt, amire ebben az évben számíthatunk. A kártya képe a lángoló toronyé, amelyből emberek ugranak ki. Nagyon intenzív évnek nézünk elébe. Akaratunk ellenére kényszeríti ki a változást a 16-os szám.

A numerológiában a ciklusok körülbelül 18 évenként ismétlődnek. Ha azt szeretnénk tudni, hogy mihez hasonlít majd az évünk, akkor gondoljunk 1998-as évre. Ebben az évben nagyon sok természeti katasztrófa is történt. Sajnos a 2016-os évben is megismeri a világ a természet erejét és most hazánk sem lesz kivétel.

Mindez együttvéve nagyon baljóslatúnak hangzik. Azonban gondoljunk bele, hogy ha mondjuk egy házat szeretnénk felújítani, akkor azzal kezdjük, hogy leverjük a vakolatot, lebontjuk a felesleges falakat, felszedjük a korhadt padlót. Ott ülünk a házunk romjain, de elképzeljük, milyen jól fog kinézni amikor elkészül. Így leszünk most az egész nyugati világgal. Kényelmetlen lesz a lebontás folyamata. Eleinte kétségbe esve nézzük, ahogy értékeink elenyésznek, de hamar találunk újakat. Megváltozhat az egész életszemléletünk. Sokkal jobban egymásra leszünk utalva, mint eddig. Megismerjük a szolidaritás, az egymás segítésének, az összefogásnak az élményét.

Bármilyenek is a külső körülmények a saját évünk alakulhat jól. Saját személyes évünket kiszámolhatjuk úgy, hogy a születési hónapunk és napunk számát összeadjuk és egy számjegyre egyszerűsítjük. Ehhez adjuk hozzá a 9-et, azaz az Univerzális évszámot és újra egyszerűsítjük. 1-től 9-ig megkapjuk a saját személyes évünket, amelyre az alábbiak lesznek jellemzők:

1-es év: az új kezdete, a magvetés éve.
2-es év: a kapcsolatok éve, érzékenység és együttműködés jellemzi.
3-as év: a kreativitás, a motiváció és az inspiráció éve.
4-es év: a kemény munka, a tanulás és a lehetőségek éve.
5-ös év: a változtatás, a szabadság és a kiszámíthatatlanság éve.
6-os év: a felelősség, a szolgálat, az otthon éve.
7-es év: az öntudat és a spirituális fejlődés éve.
8-as év: az elismerés, a javadalmazás éve.
9-es év: a befejezés, a megkönnyebbülés és az átalakulás éve.

Békés, boldog Újesztendőt kívánok mindenkinek!

dr. Kézdi Andrea

Comments are closed.